|
Vértessomlón nagyon régi hagyomány, húsvétkor a "tojásgurítás". Az emberek kimennek a falu határán lévő "tojásgurító"-ra, ami 3 egymásba futó domboldalt jelent. Itt a lányok felmennek a domb tetejére, onnan gurítják le a húsvéti tojásokat. A domb alján a fiúk várják a húsvéti tojásokat. Amint legurultak, megpróbálják úgy visszadobni a lányokhoz a dombtetőre, hogy a tojások ne törjenek össze.
A tojások egy ideig bírják, mivel főtt tojások. Persze egy idő után széttörnek, ezért több tojással készülnek a lányok. A rutinosabbak már fatojásokat gurítanak. A főtt tojások sem vesznek kárba, mert húsvét után a falu tyúkjai illetve a madarak felcsipegetik a tojásgurítás maradékait. A hagyomány arra is jó, hogy az emberek a húsvéti nehéz ebédek után a jó levegőn egy kis mozgásra találjanak. Ilyenkor régi ismerősökkel lehet találkozni. Ez tehát egy kis tojásgurítós, beszélgetős hagyomány. Ebben az évben két sváb zenekart szerveztem erre a húsvétra: a vértessomlói Heimattöne Kapelle és a Szomódi Fúvószenekar. A zene csupán háttérzeneként jelent meg, mivel a tojásgurítási hagyomány a délután központi eleme. A 4 tagú Heimattöne Kapelle bemelegítette a sváb zene kedvelők szívét, majd a Szomódi Fúvószenekar tovább fokozta a hangulatot. Az emberek beszélgettek, zenét hallgattak, tojásokat gurítottak. Nagyon jó hangulatú volt a rendezvény. Szerencsére az időjárás is kedvező volt vasárnap délután. Aki esetleg lemaradt a rendezvényről, de szeretne igazi sváb zenét hallgatni, látogasson el honlapunkra, és ott elolvashatja következő rendezvényeinket: Heimattöne Kapelle Reméljük lesz folytatása, mivel fontos célunk a sváb hagyományaink ápolása, népszerűsítése. Ha első alkalommal ilyen sokan jöttek el, akkor ezt mindenképpen folytatnunk kell! Szólj hozzá a fórumban. (0 hozzászólás) |